Hozzávalók:
Elkészítése: A rizst mindig a vízben tesszük fel főni, és csak amikor a vizet magába szívta, adjuk hozzá a tejet.
Hozzáadjuk a vajat meg a vaníliát, és ha már jól felforrt, pár perc múlva húzzuk félre, födjük le és tegyük meleg sütőbe vagy gőz fölé, vagy a tűzhely szélére, hogy saját gőzében megpuhuljon. Közben villával megkavargatjuk. Ha a szemek teljesen megduzzadtak, a nedvesség mind elfőtt, lehet még kevés tejet aláönteni, hogy ne legyen száraz. Ekkor hozzáadjuk a cukrot. Hidegen vagy melegen tálaljuk, tetejét cukrozott kakaóporral meghintjük.
Tészta
Hozzávalók:
12 dkg vaj
15 dkg liszt
5 dkg cukor
fél citrom reszelt héja és egy kis leve
csipet só
Elkészítése:
A hozzávalókat összegyúrjuk, a tésztát vékonyra nyújtjuk és a felét sütőformában megsütjük.
Töltelék
30 dkg tehéntúró
3 dkg vaj
12 dkg vaníliás és citromos cukor
3 tojás sárgája
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt
Rákenjük a már megsült tésztalapra. A tészta nyersen maradt részéből rácsot rakunk a túró tetejére, körbe pedig kissujjnyi széles peremet csinálunk. Tojássárgájával megkenjük és szép pirosra sütjük.
(Jó édes lesz, vigyázat)
Hozzávalók:
5 dkg vaj
1 evőkanál méz
1 teáskanál kávé
1 kávéskanál fahéj
félkész pizzatészta
eper, barack, szőlő, ananász, körte....
Elkészítése:
A vajat, a kávét, a mézet és a fahéjat összekeverjük és megkenjük vele a félkész pizzatésztát. A megmosott és feldarabolt gyümölcsöket szépen elrendezzük rajta és meleg sütőben készre sütjük. Kellemes uzsonna jeges teával, de vendégváró is lehet.
Feltét:
pizzaszósz,
csíkokra vágott sonka,
ananász kockák,
pizzafűszer,
mozzarella sajt,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
csíkokra vágott sonka,
ananász kockák,
pizzafűszer,
mozzarella sajt,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
fokhagyma,
bacon szalonna,
mozzarella sajt,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
párolt szeletelt gomba,
lilahagyma-karikák,
mozzarella sajt,
bacon csíkok,
sajtmártás,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
párolt brokkoli,
csemege kukorica,
zöldpaprika és paradicsom karikák,
sajtmártás,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
A sajtmártás elkészítése:
2 dl tejbe sót, borsot, 1 evőkanál lisztet, 10 dk reszelt sajtot szórunk, kavarás közben szósszá főzzük, majd beterítjük a már zöldségekkel megrakott pizzatésztánkat amit a reszelt sajt követ.
Feltét:
pizzaszósz,
csíkokra vágott sonka,
olivabogyó,
feta sajt,
paradicsom karikára vágva,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
pörköltként elkészített sertés és marhahús darabolva,
sonkacsíkok,
bacon csíkok,
füstölt kolbász karikák,
feta sajt,
karikázott savanyú uborka,
pizzafűszer,
örölt bors,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
megsütött marhahús csíkok,
csemege kukorica,
vörösbab,
chili csípős paprika karikák,
zöldpaprika,
tejföl,
mozzarella sajt,
pizzafűszer,
örölt bors,
reszelt sajt a tetejére.
Hozzávalók:
12,5 dkg teljeskiőrlésű liszt
1/2 kávéskanál sütőpor
2,5 dkg margarin
2,5 dkg vaj
2 kávéskanál napraforgóolaj
2 kávéskanál olívaolaj
1 fej finomra vágott hagyma
1 zúzott fokhagymagerezd
40 dkg feldarabolt konzervparadicsom
1 evőkanál paradicsompüré
1 kávéskanál apróra vágott friss rozmaring
12,5 dkg apró, vagdalt gomba
8-8 szem kimagozott fekete és zöld olajbogyó
reszelt parmezánsajt
Elkészítése:
Az omlós tészta zsírosabb, mint az élesztős, ezért vékonyabban nyújtjuk. A tésztához összekeverjük a lisztet és a sütőport, majd elmorzsoljuk benne a margarint és a vajat. Összekeverjük a napraforgóolajat és 2-3 evőkanál vizet, azután apránként a liszthez adjuk. Lágy tésztát gyúrunk, és fóliába csomagolva 30 percre a hűtőbe rakjuk. Közben elkészítjük a szószt. Az olivaolajban megpirítjuk a hagymát és fokhagymát. Beletesszük a paradicsomot, a paradicsompürét és a rozmaringot. Kis lángon 20 percig főzzük. Kinyújtjuk a tésztát és kibélelünk vele egy 25 cm átmérűjő sütőformát. Az alját villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütjük. A mártást a tésztára öntjük, gombával és olajbogyóval díszítjük, tetejét megszórjuk reszelt parmezánnal.
25 percre visszatesszük a sütőbe.
Forrón is , hidegen is tálalhatjuk.
Feltét:
pizzaszósz,
karikára vágott füstölt kolbász,
főtt tojáskarikák,
hagymakarikák,
mozzarella sajt,
pizzafűszer,
karikázott csemege uborka,
tetejére reszelt sajt.
Hozzávalók:
diónyi vöröshagyma,
1 kis sűrített paradicsomkonzerv,
4 evőkanál víz,
2-3 babérlevél,
csipet só,
bors,
1/2 dl olaj,
bors,
pizzafűszer
1 teáskanál mustár
oregano
Elkészítése:
A vöröshagymát kis olajon megpárolunk, majd hozzáadajuk a többi alapanyagot és kenhető sűrűségűre tovább főzzük:
Lehűtve kenjük a pizzatésztára.
Feltét:
pizzaszósz,
kész darált, pörköltként elkészített marhahús, (felhazsnálhatjuk az előző főzésből megmaradt marhapörköltet is),
mozzarella sajt,
zöldpaprika,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
Feltét:
pizzaszósz,
párolt gomba,
mozzarella sajt,
pizzafűszer,
tetejére reszelt sajt.
Alap pizza
Feltét:
pizzaszósz,
mozzarella sajt,
pizzafűszer,
reszelt sajt.
Pizzatészta
Hozzávalók:
2,5 dkg friss vagy 2kavéskanál szárított élesztő,
3 dl langyos víz,
0,5 kg teljes kisőrlésű liszt,
2,5 dkg szójaliszt (elhagyható)
Ebből a tésztamennyiségből 4 pizzát készíthetünk, amelyek egyenként 4-4 személynek elegendőek. Körübelül 80 dkg tészta vagy 4 darab 20 dkg-os pizza lesz belőle.
Elkészítése: az élesztőt langyos vízbe morzsoljuk. A kétféle lisztet összekeverjük és beleöntjük az élesztőt. Jól elkeverjük, majd deszkára borítjuk. 5-10 percig gyúrjuk, míg sima és rugalmas tésztát kapunk. Tiszta tálba tesszük, fóliával vagy konyharuhával letakarjuk és 30 percig kelesztjük.